4. Építkezés

Az építkezés megkezdése előtt érdemes a nemrég a környéken építkezőknél érdeklődnöd, hogy ők kikkel és milyen érvek mellett döntöttek az egyes vállalkozó partnerek kiválasztásánál.
Javasoljuk a referenciák megtekintését, a korábbi megrendelők véleményének kikérését, hisz ez sokat segít a leendő partner objektív megítélésében.

A kivitelező

Az építkezés másik meghatározó szereplője. Csak olyan partner végezhet kivitelezési munkát, aki az illetékes kamaránál regisztráltatta magát. Ez nem jelenti azt, hogy feltétel nélkül elfogadhatsz olyantól ajánlatot, aki rendelkezik ilyennel, de akinek nincs meg ez a jogosultsága, az nem folytathat házépítési tevékenységet. Fontos, hogy mindent, amit megbeszéltek szerződésben, megállapodásban rögzítsetek.


Javasoljuk – csakúgy, mint a tervező esetében – referenciák megtekintését, a korábbi megrendelők véleményének kikérését, hisz ez sokat segít a leendő partner objektív megítélésben. Jó ötlet a nemrég azon a környéken építtetőkkel beszélni, ők kikkel, és milyen érvek mellett döntöttek az egyes vállalkozó partnerek kiválasztásánál. Nagy segítséget jelent olyan kivitelezőknek az alkalmazása, akik egy gyártó saját, minősített partnerei, hisz ezen szakmai partnerek teljesítik azokat a szigorú követelményeket, melyeket a gyártók folyamatosan elvárnak és ellenőriznek.

Építkezés hagyományos falazóelemmel

Az Ytong különleges anyagszerkezetéből adódóan természetes alapanyagú (mész, homok, víz és cement), kiváló hőszigetelő képességű, optimális nyomószilárdságú, A1‑es tűzvédelmi osztályba sorolt, nem éghető falazó anyag. Alkalmas családi házak homlokzati és belső teherhordó, valamit térelhatároló falazatok építéséhez. Az Ytong tégla korszerű kivitelezési technikája vékonyágyazó falazóhabarccsal történik. A gyors és hatékony munkavégzést fokozza a nút-féderes elemek alkalmazása, ahol az állóhézagok habarcskitöltés nélkül készülhetnek.

Nézze meg az Ytong elemekkel történő falazási kisfilmünket…

Az áthidalók azok az épületszerkezeti elemek, amelyek az ablak- és ajtónyílások feletti terhelést átviszik a nyílás melletti falszakaszokra. Az áthidaló elemeket mindig az építési rendszer saját elemein belül válaszd ki. Ne keverd a különböző gyártmányú termékeket. Az építési rendszeren belüli termékek alkalmazása hibamentes megoldást eredményez a szerkezetek együtt dolgozásában, valamint épületfizikai szempontokból is, melyet a gyártói bevizsgálások eredményei igazolnia. A vasbeton áthidalók választása esetén fokozottan figyelj annak megfelelő külső oldali hőszigetelésére.

A belső terek különböző funkcióinak elhatárolását válaszfalakkal oldjuk meg, melynél több szempontot érdemes figyelembe venned. Fontos a kis önsúly – mely nem terheli a födémet, – a könnyű megmunkálhatóság, mely a gyors munkavégzés mellett, megkönnyíti a gépészeti szerelvények egyszerű elhelyezését, egyben masszív / stabil megoldást biztosít. Ebben az esetben az Ytong válaszfal optimális megoldás.

Falazási kisfilm folytatása…

A födém az épületnek az egyes szinteket egymástól elválasztó szerkezeti eleme. A födém fajtájának kiválasztása befolyásolja a kivitelezés gyorsaságát. Például az Ytong építési rendszer részét képező födémpallókból a konkrét épületre kialakított födémek összeszerelése csupán 1 napot vesz igénybe, mely néhány órán belül már terhelhető.

Összehasonlításképp: a monolit vasbeton szerkezetű födém kialakítása mintegy 3 hétig tart (zsaluzás, vasszerelés, betonozás, kizsaluzás).

Keresd meg álmaid házához a legjobb tetőfedési megoldást. A hagyományos tetőszerkezet fa fedélszékből és bádog-, zsindely-, illetve cserépfedésből áll. A helyszínen ácsolt faszerkezet mellett egyre gyakoribb az előre gyártott szeglemezes fedélszékek alkalmazása. Ennek előnye a gyorsabb beépíthetőség, hiszen csak a kész elemeket kell a helyére beemelni és összeépíteni. A piacon kapható legmodernebb technológia a tetőpalló, mely esetén nincs szükség fedélszék ácsolására, az elemek azonnal beépíthetők, mindemellett fokozott hőtároló és tűzálló képességgel rendelkeznek.

Építkezés falpallóval

Az építkezés folyamata számos gazdasági tényezőből épül fel, melyek nagyban befolyásolják a végleges bekerülési költséget, úgy, mint az építkezés időtartama, valamint a megfelelő szakképzett munkaerő megléte. Az Ytong pallós építési rendszerhez tartozó termékek szintmagas, masszív, daruval mozgatható építőelemek. A nagy méretű Ytong fal-, födém- és tetőpaneleknek az adott projekthez igazodó méretre történő gyártása jelentősen lerövidíti az építkezés idejét, továbbá csökkenti a szükséges élőmunkaerő mennyiségét, mely a hagyományos kiselemes építéshez képest csupán az 1/3-nyi, így kiváló minőségű épületek valósíthatók meg gyorsan és gazdaságosan. A nagy elemekből és a daruval történő beépítésből adódóan egy munkanap alatt akár 100 m² falfelület is megvalósítható. Ez hozzávetőlegesen egy családi ház egy teljes szintjének felel meg! Az előre megtervezett elemkiosztás segítségével maximalizálható a szerkezet teljesítménye, minimalizálható a nem megfelelő építésből, csomóponti kialakításból fakadó hibák száma. Az egész folyamathoz elég egy darukezelő és kettő szakmunkás, ami lássuk be a mostani szakképzett munkaerő hiányos időszakban ideális. 

Az Ytong pallók teherhordó és nem teherhordó falak építésére egyaránt alkalmasak, hatékony munkaidő kihasználást tesznek lehetővé családi házak, ikerházak, sorházak és társasházak kivitelezése esetén. 

Építkezés Ytong pallókkal

Ausztria – Ikerház

1. nap

2. nap

3. nap

Pécs – Társasház